Szeged, 1988. március 26. 17 és fél éves voltam. Ekkor futottam az első maratont. Erős voltam, kemény, szívós. De fejben bizonytalan és zavaros. Úgy gondoltam, menni fog a 4 perces tempó, 2.48-as időről álmodtam. 3.06 lett, még csak a 3 óra alatti idő sem volt meg. Magyarázat rengeteg van, miért nem jött össze. De nagyot csalódtam, mert a magyarázat már akkor sem érdekelt. Bennem volt, fizikailag képes lettem volna rá, meg kellett volna csinálni. Ez volt az utolsó verseny, többet nem futottam versenyen, később edzésen is egyre ritkábban. 1988 nyarán abbahagytam a sportot teljesen.
Budapest, 2011. szeptember közepe. Több vagyok 23 évvel, 25 kilóval, egy saját vállalkozással, egy feleséggel, három gyerekkel, egy felépült házzal, egy kiégett aggyal, az utolsó pár szem antidepresszánssal. Ma átmentem a szigetre futni egy kört. Nagy nehezen le tudtam futni, nagyjából 35 perc alatt. Fáj mindenhol, deréktól lefelé. De vigyorgok, régóta először.
Budaörs, 2012. február 3. Több vagyok fél évvel, kevesebb vagyok 14 kilóval és lassan egy saját vállalkozással. A feleség marad, remélem. A bogyó rég elfogyott, pedig néha nagyon kéne. Holnap után lesz az első félmaraton. Kaposváron, ahol születtem. Azóta már futottam 24.27-es sziget kört, futottam már 18 kilométereket a hegyen, futottam már stabilan öt perc alatti tempót két körön. Nem tudom, mi lesz vasárnap. De akárhogy is lesz, le fogom futni és nagyon remélem, fogok tudni örülni.
Budapest, 2012. október 7. Budapest Maraton. Egyre többet jut az eszembe, hogy le kéne futni. Megint, de most másképpen. Ez még nem egy deklaráció, de akár azzá is válhat.
